Projekt

 

Alsópapság a 18–20. századi lokális közösségekben Magyarországon és Erdélyben

 

Kulcsszavak

alsópapságlokális közösségekelit és népi kultúrakultúraközvetítéshatalmi viszonylatokfelekezeti együttélésnemzeti identitás és vallásmodernitás és hagyományegyházi kommunikáció, (felvilágosodásromantikabelmissziónépköltészetego-dokumentumokmindennapi életmikrotörténetmentalitásattitűdszentségi ökonómia)

A projekt célja

A kutatócsoport célja a lokális közösségekben élő keresztény alsópapság kultúraközvetítő szerepének vizsgálata a 18–20. századi Magyarországon és Erdélyben. A kutatók elsősorban esettanulmányok keretében térképezik fel az egyházi hierarchia legalján álló papok helyi társadalmi funkciójának, mindennapi életvilágának, mentalitásának változó és sokszínű viszonyrendszerét. Különösen nagy hangsúlyt kap az elit és a népi kultúra közötti kölcsönhatások fókuszpontjában tevékenykedő papok gyakorlata, akik a 18. század második felétől gyakran közvetlenül, írásos formában reflektáltak a falusi, mezővárosi lakosság kulturális megnyilvánulásaira. Előtérbe kerül a felvilágosodás és a romantika közötti átmeneti időszakban az a papi attitűd, amely a tiltás/reform felől az értékcentrikus megörökítés igénye irányába mozdult el. Erdélyi esettanulmányok a romantika korában fellendült népköltészetkutatás kapcsán világítják meg az unitárius lelkészek szerepét. Ugyancsak fontos kérdést jelentenek a 19–20. századi politikai-ideológiai és az egyházakon belüli mozgalmak, amelyek hatással voltak a lokális mezőben élő alsópapság saját gondolkodására vagy közösségi megítélésére. A vizsgált három évszázados periódusban sokféle módon megnyilvánult a nemzeti identitás, a kisebbségi létforma, a helyi vallás és a felekezeti együttélés problematikája. A kutatás mindezeket a lokalitásban élő alsópapságra vonatkozó levéltári források szűrőjén keresztül elemzi és értelmezi.

Tematikus hangsúlyok

A vizsgálat időben az 1750–1950 közötti kétszáz évre koncentrál, de az azt megelőző és azt követő fél évszázadra is kitekint. A keresztény felekezetek közül a római katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius papokra, lelkészekre helyeződik a hangsúly, ugyanakkor a kutatócsoport szondázó feltárások keretében a görög katolikus, a görögkeleti és egyes kisegyházak viszonylataira is kíváncsi. A 18. század második felében az alsópapság körében megfigyelhető egy átmenet, amely a népi kultúrával kapcsolatos reformszándéktól ugyanennek a népi kultúrának a fölfedezéséig terjedt. A nemzetközi viszonylatban többek között P. Burke (1978) által tárgyalt folyamat magyarországi megvalósulásáról egyelőre csak sejtéseink lehetnek. A kutatás feladata, hogy esettanulmányok keretében tisztázza a papi attitűdváltás folyamatát és indítékait. A néprajzi tudománytörténet szempontjából jelent fontos fejleményt az is, ahogy a kezdetben a népi kultúra iránt romantikus (ősvallási, népköltészeti) érdeklődéssel rajongó papság jó száz év alatt eljutott a hivatalos vallás népi gyakorlatának felfedezéséig, a népi vallásosság kutatását az 1920-as években célul kitűző vallási néprajzig. A kutatás igyekszik feltárni a változatos papi attitűdök írásos lenyomatait, mindezekkel kapcsolatban a késő barokk, a felvilágosodás, a romantika és további eszmeáramlatok nyomait. Keveset vizsgálták eddig a 19–20. századi ideológiák, szociális és politikai mozgalmak szerepét a helyben élő papság magatartása szempontjából. Az 1920 után kisebbségi létbe került erdélyi magyarság kapcsán a lokális papság tevékenysége szinte összekapcsolódott a nemzeti (etnikai) identitás megőrzésének feladatával, a kisebbségi helyzetből fakadó speciális pasztorációs és vallási gyakorlatok kialakításával. Erdélyben csakúgy, mint a történelmi Magyarország egyéb tájain a vizsgált időszakban erőteljesen jelentkeztek a felekezeti együttélés problémái, amelyek most helyi fénytörésben, a papság szerepén keresztül kerülnek előtérbe.

A kutatás résztémái
  1. Alsópapság a 18. századi lokális közösségekben
  2. Felvilágosodás és romantika között: papi életrajzok a 18–19. század fordulójáról (1790­­–1830)
  3. Unitárius lelkészek a 19. századi népköltészeti gyűjtések szolgálatában
  4. Papi attitűdváltozás és a vidéki vallásosság reformja. Katolikus magatartásformák a székesfehérvári egyházmegyében (1850–1920)
  5. Papok személyes tárgyai és mindennapi élettere a 19. században
  6. Református belmisszió Erdélyben (20. század első fele)
  7. Szondázó forrásfeltárások a szerzetesség, a dunántúli reformátusság és az erdélyi görög katolikus, görögkeleti papság témakörében
Módszerek és vállalások

A kutatócsoport nem törekedhet a tematikus, felekezeti és földrajzi értelembe vett teljes lefedettségre. Ugyanakkor igyekszik olyan kutatási területeket, regionális terepeket kialakítani, amelyek némiképp reprezentálják a Kárpát-medence sokszínűségét. A kutatás (egyelőre) nem vállal makroszintű összefoglalást: a történeti folklorisztikai, történeti antropológiai, mentalitástörténeti és mikrotörténeti munkamódszer segítségével mezo- és mikroszintű vizsgálatokra törekszik. Középszinten egyházszervezeti keretek alapján kialakított és határolt regionális áttekintésekre vállalkozik, ennek során tárgyalja a kalocsai, a váci, a székesfehérvári, a veszprémi és a gyulafehérvári egyházmegyék római katolikus, valamint Erdély református és unitárius forrásanyagát. Ide tartozik még a bencés pannonhalmi egyházmegye és a ferences Kapisztrán provincia vonatkozó forrásainak feltérképezése. Önálló mikrorégióként kerül a vizsgálat fókuszába a nógrádi falvak egy csoportja, ahol a katolikus és az evangélikus forrásanyagot egymásra vetítve készülnek majd elemzések. A mikroszintű vizsgálatok igazi terepét az esettanulmányok adják, amelyek a lokális közösségek mindennapi életébe adnak betekintést. Ezek középpontjában a pap és a közösség viszonyrendszere, a konfliktusos és harmonikus együttélés, a szakrális ökonómia kérdései, a „jó pap”/”rossz pap” szerepkörök alulról és felülről kialakított sztereotípiái, a paptartás viszonylatai, a hagyományőrzés és a szokásteremtés szándékai és mindezek viszonylatában az eltérő papi habitusok vizsgálata áll. A mikrotörténeti perspektíva lehetővé teszi az alkalmas forráscsoportok (pl. konfliktusok tanúvallomásokkal teli iratanyaga) alapján „sűrű leírások” (Geertz) elkészítését. A kutatócsoport vizsgálata azokra a papi szerzőkre is kiterjed, akik (főként a 19. században) valamilyen nyomtatásban megjelent írásműben reflektáltak a népi kultúrára, vagy részt vettek a kibontakozó népismereti, korai néprajzi munkálatokban. Az életrajzukra, lokális papi működésükre vonatkozó iratanyagok feltárásával jelentős tudománytörténeti eredmények várhatók. A nyomtatott írásműveket (pl. népismereti dolgozatot, ősvallási tanulmányt, népköltészeti közlést) készítő pap/lelkész szerzők mellett egy készülő papi adattár (digitális adatbázis) tartalmazza majd az összes olyan egyházi személy nevét, adatait és a releváns forrásanyagára vonatkozó archívumi jelzeteket, aki bármilyen ego-dokumentumban (autográf kéziratban, levélben, historiadomusban, peres ügyek tanúvallomásaiban stb.) reflektált az őt körülvevő lokális közösségre és a köznépi (populáris) kultúrára.