Alsópapság a 18–20. századi lokális közösségekben Magyarországon és Erdélyben

alsópapság, lokális közösségek, elit és népi kultúra, kultúraközvetítés, hatalmi viszonylatok, felekezeti együttélés, nemzeti identitás és vallás, modernitás és hagyomány, egyházi kommunikáció, (felvilágosodás, romantika, belmisszió, népköltészet, ego-dokumentumok, mindennapi élet, mikrotörténet, mentalitás, attitűd, szentségi ökonómia)

A kutatócsoport célja a lokális közösségekben élő keresztény alsópapság kultúraközvetítő szerepének vizsgálata a 18–20. századi Magyarországon és Erdélyben. A kutatók elsősorban esettanulmányok keretében térképezik fel az egyházi hierarchia legalján álló papok helyi társadalmi funkciójának, mindennapi életvilágának, mentalitásának változó és sokszínű viszonyrendszerét. Különösen nagy hangsúlyt kap az elit és a népi kultúra közötti kölcsönhatások fókuszpontjában tevékenykedő papok gyakorlata, akik a 18. század második felétől gyakran közvetlenül, írásos formában reflektáltak a falusi, mezővárosi lakosság kulturális megnyilvánulásaira. Előtérbe kerül a felvilágosodás és a romantika közötti átmeneti időszakban az a papi attitűd, amely a tiltás/reform felől az értékcentrikus megörökítés igénye irányába mozdult el. Erdélyi esettanulmányok a romantika korában fellendült népköltészetkutatás kapcsán világítják meg az unitárius lelkészek szerepét. Ugyancsak fontos kérdést jelentenek a 19–20. századi politikai-ideológiai és az egyházakon belüli mozgalmak, amelyek hatással voltak a lokális mezőben élő alsópapság saját gondolkodására vagy közösségi megítélésére. A vizsgált három évszázados periódusban sokféle módon megnyilvánult a nemzeti identitás, a kisebbségi létforma, a helyi vallás és a felekezeti együttélés problematikája. A kutatás mindezeket a lokalitásban élő alsópapságra vonatkozó levéltári források szűrőjén keresztül elemzi és értelmezi.

A vizsgálat időben az 1750–1950 közötti kétszáz évre koncentrál, de az azt megelőző és azt követő fél évszázadra is kitekint. A keresztény felekezetek közül a római katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius papokra, lelkészekre helyeződik a hangsúly, ugyanakkor a kutatócsoport szondázó feltárások keretében a görög katolikus, a görögkeleti és egyes kisegyházak viszonylataira is kíváncsi. A 18. század második felében az alsópapság körében megfigyelhető egy átmenet, amely a népi kultúrával kapcsolatos reformszándéktól ugyanennek a népi kultúrának a fölfedezéséig terjedt. A nemzetközi viszonylatban többek között P. Burke (1978) által tárgyalt folyamat magyarországi megvalósulásáról egyelőre csak sejtéseink lehetnek. A kutatás feladata, hogy esettanulmányok keretében tisztázza a papi attitűdváltás folyamatát és indítékait. A néprajzi tudománytörténet szempontjából jelent fontos fejleményt az is, ahogy a kezdetben a népi kultúra iránt romantikus (ősvallási, népköltészeti) érdeklődéssel rajongó papság jó száz év alatt eljutott a hivatalos vallás népi gyakorlatának felfedezéséig, a népi vallásosság kutatását az 1920-as években célul kitűző vallási néprajzig. A kutatás igyekszik feltárni a változatos papi attitűdök írásos lenyomatait, mindezekkel kapcsolatban a késő barokk, a felvilágosodás, a romantika és további eszmeáramlatok nyomait. Keveset vizsgálták eddig a 19–20. századi ideológiák, szociális és politikai mozgalmak szerepét a helyben élő papság magatartása szempontjából. Az 1920 után kisebbségi létbe került erdélyi magyarság kapcsán a lokális papság tevékenysége szinte összekapcsolódott a nemzeti (etnikai) identitás megőrzésének feladatával, a kisebbségi helyzetből fakadó speciális pasztorációs és vallási gyakorlatok kialakításával. Erdélyben csakúgy, mint a történelmi Magyarország egyéb tájain a vizsgált időszakban erőteljesen jelentkeztek a felekezeti együttélés problémái, amelyek most helyi fénytörésben, a papság szerepén keresztül kerülnek előtérbe.

1. Alsópapság a 18. századi lokális közösségekben
2. Felvilágosodás és romantika között: papi életrajzok a 18–19. század fordulójáról (1790­­–1830)
3. Unitárius lelkészek a 19. századi népköltészeti gyűjtések szolgálatában
4. Papi attitűdváltozás és a vidéki vallásosság reformja. Katolikus magatartásformák a székesfehérvári egyházmegyében (1850–1920)
5. Papok személyes tárgyai és mindennapi élettere a 19. században
6. Református belmisszió Erdélyben (20. század első fele)
7. Szondázó forrásfeltárások a szerzetesség, a dunántúli reformátusság és az erdélyi görög katolikus, görögkeleti papság témakörében

A kutatócsoport nem törekedhet a tematikus, felekezeti és földrajzi értelembe vett teljes lefedettségre. Ugyanakkor igyekszik olyan kutatási területeket, regionális terepeket kialakítani, amelyek némiképp reprezentálják a Kárpát-medence sokszínűségét. A kutatás (egyelőre) nem vállal makroszintű összefoglalást: a történeti folklorisztikai, történeti antropológiai, mentalitástörténeti és mikrotörténeti munkamódszer segítségével mezo- és mikroszintű vizsgálatokra törekszik. Középszinten egyházszervezeti keretek alapján kialakított és határolt regionális áttekintésekre vállalkozik, ennek során tárgyalja a kalocsai, a váci, a székesfehérvári, a veszprémi és a gyulafehérvári egyházmegyék római katolikus, valamint Erdély református és unitárius forrásanyagát. Ide tartozik még a bencés pannonhalmi egyházmegye és a ferences Kapisztrán provincia vonatkozó forrásainak feltérképezése. Önálló mikrorégióként kerül a vizsgálat fókuszába a nógrádi falvak egy csoportja, ahol a katolikus és az evangélikus forrásanyagot egymásra vetítve készülnek majd elemzések. A mikroszintű vizsgálatok igazi terepét az esettanulmányok adják, amelyek a lokális közösségek mindennapi életébe adnak betekintést. Ezek középpontjában a pap és a közösség viszonyrendszere, a konfliktusos és harmonikus együttélés, a szakrális ökonómia kérdései, a „jó pap”/”rossz pap” szerepkörök alulról és felülről kialakított sztereotípiái, a paptartás viszonylatai, a hagyományőrzés és a szokásteremtés szándékai és mindezek viszonylatában az eltérő papi habitusok vizsgálata áll. A mikrotörténeti perspektíva lehetővé teszi az alkalmas forráscsoportok (pl. konfliktusok tanúvallomásokkal teli iratanyaga) alapján „sűrű leírások” (Geertz) elkészítését. A kutatócsoport vizsgálata azokra a papi szerzőkre is kiterjed, akik (főként a 19. században) valamilyen nyomtatásban megjelent írásműben reflektáltak a népi kultúrára, vagy részt vettek a kibontakozó népismereti, korai néprajzi munkálatokban. Az életrajzukra, lokális papi működésükre vonatkozó iratanyagok feltárásával jelentős tudománytörténeti eredmények várhatók. A nyomtatott írásműveket (pl. népismereti dolgozatot, ősvallási tanulmányt, népköltészeti közlést) készítő pap/lelkész szerzők mellett egy készülő papi adattár (digitális adatbázis) tartalmazza majd az összes olyan egyházi személy nevét, adatait és a releváns forrásanyagára vonatkozó archívumi jelzeteket, aki bármilyen ego-dokumentumban (autográf kéziratban, levélben, historiadomusban, peres ügyek tanúvallomásaiban stb.) reflektált az őt körülvevő lokális közösségre és a köznépi (populáris) kultúrára.

A kutatócsoport vállalja, hogy második évre elkészíti és élesíti saját honlapját, amelyen folyamatosan bővülő tartalommal a harmadik évtől nyilvánossá válik az online digitális papi adatbázis. A külső kutatókkal együtt a tervezett tanulmányok száma: 40. A kutatócsoport tagjai vállalják, hogy a kutatás 4. évében egy nemzetközi szimpóziumot szerveznek Budapestre, amelyre a témakör jeles európai és amerikai kutatói is meghívást kapnak. A kutatócsoport emellett három (3) workshopot szervez, amelyen a magyarországi és a határon túli magyar kutatók vesznek részt (ebből egy a projekt bemutatkozó rendezvénye). Részben e szimpóziumok anyagára épül két (2) magyar nyelvű tanulmánykötet és egy angol nyelvű tanulmánykötet megszerkesztése és kiadása. A kutatási projekt felvállalja öt (5) forráskiadvány és hat (6) monográfia elkészítését. A csoport tagjai megszerkesztik és online elérhetővé teszik a részben a saját (és hallgatói, doktoranduszi) tanulmányoknak, másrészt fordításoknak helyet adó folyóirat legalább egy történeti folklorisztikai számát.