Hopp Lajos, Küllős Imola, Voigt Vilmos (szerk.): A megváltozott hagyomány

Folklór, irodalom, művelődés a XVIII. században

ELŐSZÓ

A hagyomány nem mai fogalom, és nem csupán a néprajzi kutatásokban középponti jelentőségű ("néphagyomány" és hasonló elnevezések bizonyítják ezt), hanem egyre inkább előtérbe kerülő kategória a történettudományban, művelődéstörténetben, művészettörténetben, irodalomtudományban, vallástörténetben és általában a társadalomtudományokban.
Noha nemcsak maga a jelenség, vagyis hagyományok továbbélése, hanem ennek fogalmi felismerése is megjelenik már a középkorban, sőt akár az őskor filozófiájában is, mégis úgy szokás számon tartani, hogy a XVIII-XIX. századi elméleti gondolkodásban válik fontos, olyankor középponti kategóriává. Összetevői között a múlt, az örökség, másrészt viszont éppen a szemmel látható változás, a gyors fejlődés a leginkább szembeötlő. Amint azt a történetírás történészei (Meinecke) csakúgy, mint a folklorisztika történészei (Cocchiara), vagy éppen a primitív kultúrák iránti érdeklődés tudománytörténetét áttekintők (Bitterli) egyaránt hangsúlyozzák, itt a mai értelemben vett néphagyomány vagy folklór, sőt az összehasonlító etnológia klasszikus művei egymástól nem is távoli időben, éppen a XVIII. században fogalmazódtak meg. Joseph-Francois Lafitau Moeurs des sauvages américains című műve, amelyben az észak-amerikai indiánok szokásait ókori párhuzamokkal magyarázza, 1722-ben készült el, első párizsi kiadása 1742-ben látott napvilágot (a második egy év múlva), 1731-ben és 1751-ben holland, 1752-ben német fordítás jelent meg.

TARTALOM